Bible Universe » Bible Study Guides

separator

Tényleg halottak a halottak?

Tényleg halottak a halottak?
A halál talán az egyik legfélreértettebb kérdés manapság. Sokak számára titok homálya fedi és a félelem rettenetes, a bizonytalanság, sőt a reménytelenség érzéseit ébreszti fel. Mások azt a hitet táplálják, hogy elhunyt szeretteik valójában nem halottak, hanem velük vagy valamilyen más tartományban élnek. Megint mások egyáltalában nincsenek tisztában, mi a kapcsolat a test, a lélek és a szellem között. De számít az valamit is, hogy mit hiszel? Igen, feltétlenül! Mivel az, amit a holtakkal kapcsolatban hiszel, súlyos kihatással lesz arra, hogy mi következik rád a végidőben. Nincs idő a találgatásra, ezért ez a tanulmány pontosan el fog igazítani a tekintetben, mit tanít Isten erről a kérdésről. Igazi szemnyitogató élményre kell felkészülnöd!
Ádámot Isten teremtette az idők kezdetén.
Ádámot Isten teremtette az idők kezdetén.

1. Hogyan jöttünk e világra legelőször?

„És formálta az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehelt az ő orrába életnek leheletét. Így lőn az ember élő lélekké” (1Móz 2:7).

Válasz:   Isten a porból teremtett bennünket az idők kezdetén.

Mind az igazak, mind a gonoszok lelke visszatér Istenhez. Testük a porba tér vissza.
Mind az igazak, mind a gonoszok lelke visszatér Istenhez. Testük a porba tér vissza.

2. Mi történik, amikor egy ember meghal?

„És a por földdé lenne, mint azelőtt volt; a lélek pedig megtérne Istenhez, aki adta volt azt” (Préd 12:9).

Válasz:   A test visszatér a porba, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta azt. A halál pillanatában minden ember − akár igaz, akár gonosz legyen az − lelke visszakerül Istenhez.

Nincs semmi titokzatos abban a bizonyos „lélek”-ben, ami a halálkor visszatér Istenhez. Ez nem más, mint az élet lehelete.
Nincs semmi titokzatos abban a bizonyos „lélek”-ben, ami a halálkor visszatér Istenhez. Ez nem más, mint az élet lehelete.

3. Mi az a „lélek”, ami a halál beálltakor visszatér Istenhez?

„holt a test lélek nélkül” [a „lélek” a „lehelet”; lásd a lapszéli jegyzetet] (Jak 2:26). „az Istennek lehelete [a „lehelet”, amit Isten adott neki] van az én orromban” (Jób 27:3).

Válasz:   A lélek, ami a halál beálltakor visszatér Istenhez, nem más, mint az élet lehelete. Isten könyvében semmi nyoma annak, hogy a „lélek” bírna bárminemű élettel, bölcsességgel vagy érzéssel, miután egy ember meghal. A lélek „az élet lehelete”, semmi több.

Négy emberről szólva mondjuk azt, hogy ez négy „lélek”.
Négy emberről szólva mondjuk azt, hogy ez négy „lélek”.

4. Milyen másik jelentése van még a „lélek” szónak?

„És formálta az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehelt az ő orrába életnek leheletét. Így lőn az ember élő lélekké” (1Móz 2:7).

Válasz:   A lélek másik jelentése: élő személy. Ez a lélek két összetevőből áll: a testből és az élet leheletéből. A lélek csupán e két összetevő együttes megléte esetén létezhet. Isten Igéje azt tanítja, hogy lelkek vagyunk.

5. Meghalnak vajon a lelkek?

5. Meghalnak vajon a lelkek?

„Amely lélek vétkezik, annak kell meghalni” (Ez 18:20). „És minden élőlény elpusztult a tengerben” (Jel 16:3, prot. ford.).

Válasz:   Isten Igéje szerint a lelkek meghalnak! Mi is lelkek vagyunk, és a lelkek meghalnak. Az ember halandó (Jób 4:17). Egyedül Isten halhatatlan (1Tim 6:15-16). A halhatatlan lélekről szóló elgondolás szembemegy a Bibliával, amely azt tanítja, hogy a lelkek alá vannak vetve a halál törvényének.

6. A jó emberek halálukkor a mennybe kerülnek?

6. A jó emberek halálukkor a mennybe kerülnek?

„…mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát, és kijönnek…” (Jn 5:28-29). „Dávid… megholt és eltemettetett, és az ő sírja mind e mai napig minálunk van… Mert nem Dávid ment fel a menyországba” (ApCsel 2:29,34). „Ha reménykedem is, a sír már az én házam” (Jób 17:12).

Dávid király ott lesz Isten országában az üdvözültek között. Most azonban a sírjában nyugszik, ott várja a feltámadás napját.
Dávid király ott lesz Isten országában az üdvözültek között. Most azonban a sírjában nyugszik, ott várja a feltámadás napját.
Válasz:   Nem, az emberek, amikor meghalnak, sem a mennybe, sem a pokolba nem jutnak. Lekerülnek a sírjukba, hogy ott várják a feltámadás napját.


7. Mennyit tud, mennyit ért az ember a halála után?

„Mert az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak, és azoknak semmi jutalmuk nincs többé; mivelhogy emlékezetük elfelejtetett. Mind szeretetük, mind gyűlöletük, mind gerjedezésük immár elveszett; és többé semmi részük nincs semmi dologban, amely a nap alatt történik… Mert semmi cselekedet, semmi okoskodás, tudomány és bölcsesség nincs a Seolban, ahová menendő vagy” (Préd 9:7-8,12). „Nem a meghaltak dicsérik az Urat” (Zsolt 115:17).

Válasz:   Isten azt mondja, hogy a halottak semmit, de semmit nem tudnak!

Habár emberek milliói hisznek abban, hogy lehetséges, a holtak nem érintkezhetnek az élőkkel.
Habár emberek milliói hisznek abban, hogy lehetséges, a holtak nem érintkezhetnek az élőkkel.

8. De vajon a halottak nem érintkezhetnek az élőkkel? Nincsenek tudatában annak, mit csinálnak az élők?

„Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból… Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velük” (Jób 14:12,21). „És többé semmi részük nincs semmi dologban, amely a nap alatt történik” (Préd 9:8).

Válasz:   Nem, a holtak sem nem léphetnek kapcsolatba az élőkkel, sem azt nem tudhatják, mit csinálnak az élők. Halottak. Gondolataik mind elvesztek (Zsolt 146:4).

Jézus a halált „alvás”-nak nevezi. A teljes öntudatlanság állapotának.
Jézus a halált „alvás”-nak nevezi. A teljes öntudatlanság állapotának.

9. János 11:11-14-ben Jézus a halottak öntudatlan állapotát „alvás”-nak nevezi. Meddig alszanak vajon?

„Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek…”(Jób 14:12). „Az Úr napja pedig úgy jön majd el,… amikor az egek ropogva elmúlnak”
(2Pt 3:10).

Válasz:   A halottak az Úr nagy napjáig alszanak, ami a világ végén jön el. A halál állapotában az emberek a teljes öntudatlanság állapotában nyugszanak, semmilyen tevékenységet nem folytatva, semmilyen tudással nem bírva.

Jézus eljövetelekor az igazak feltámadnak az életre, és halhatatlanságban részesülnek.
Jézus eljövetelekor az igazak feltámadnak az életre, és halhatatlanságban részesülnek.

10. Mi lesz az elhunyt igazakkal Krisztus második eljövetelekor?

„És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz” (Jel 22:12). „Mert maga az Úr riadóval… leszáll az égből, és feltámadnak először, akik meghaltak volt a Krisztusban; …és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk” (1Thessz 4:16-17). „Mindnyájan elváltozunk. Nagy hirtelen, egy szempillantásban…, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban. … Mert szükség, hogy e romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára” (1Kor 15:51-53).

Válasz:   Jutalomban részesülnek. Fel lesznek támasztva, halhatatlan testet kapnak, majd felvitetnek az Úr elé a levegőbe. A feltámadásnak nem lenne immár semmi értelme, ha már halálukkor a mennybe vitettek volna.

Az ördög első hazugság Évának az volt, hogy „nem haltok meg”, mely állítás teljességgel ellentétes az egész Szentírás bizonyságtételével.
Az ördög első hazugság Évának az volt, hogy „nem haltok meg”, mely állítás teljességgel ellentétes az egész Szentírás bizonyságtételével.

11. Mi volt az ördög első hazugsága?

„És mondta a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg” (1Móz 3:4). „ama régi kígyó, aki neveztetik ördögnek és Sátánnak” (Jel 12:9).

Válasz:   Sátán azt mondta Évának, hogy a bűn nem fog halált okozni. „Bizony nem haltok meg”, mondta.

Akik elhiszik azt, hogy a holtak élnek, könnyű célpontjaivá válnak a sátáni hitetéseknek.
Akik elhiszik azt, hogy a holtak élnek, könnyű célpontjaivá válnak a sátáni hitetéseknek.

12. Miért hazudott az ördög Évának a halálról? Lehet, hogy fontosabb ez a kérdés, mint azt sokan gondolnák?

Válasz:   Ez az ördög országának egyik sarokköve. A korok hosszú során hatalmas csodákat művelt olyan embereken keresztül, akik azt állították, hogy ezeket az erőket a holtak lelkeitől nyerték. (Példák: az egyiptomi varázslók, 2Móz 7:11 az endori asszony, 1Sám 28:3-25 bűbájosok, Dán 2:2 egy szolgálólány, ApCsel 16:16-18.)

Komoly figyelmeztetés
A vég idején Sátán ismét újra használni fogja a (bűvölést) varázslást − miként tette ezt Dániel idejében is − a világ megtévesztésére (Jel 18:23). A bűvölő természetfeletti erő birtokosa, aki azt állítja magáról, hogy erejét és bölcsességét a holtak lelkeitől kapja.

Jézus tanítványainak képében tűnnek fel
Sátán és angyalai azzal, hogy az emberek már elhunyt istenfélő szeretteinek, szent életű egyházi személyek, akik már halottak, vagy éppen bibliai próféták, apostolok és Krisztus tanítványainak képében tűnnek fel (2Kor 11:13), emberek milliárdjait hitetik el. Akik elhiszik azt, hogy a halottak bármilyen alakban élnek, válnak szinte biztosan a hitetések áldozataivá.

Nem minden csoda származik Istentől, mert az ördög szintén művel csodákat.
Nem minden csoda származik Istentől, mert az ördög szintén művel csodákat.

13. Tényleg művel az ördög is csodákat?

„Mert ördögi lelkek azok, akik jeleket tesznek” (Jel 16:14). „Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is” (Mt 24:24).

Válasz:   Igen, valóban művelhet! Az ördög hihetetlenül meggyőző csodákat visz végbe (Jel 13:13-14). Sátán és angyalai a világosság angyalának képében (2Kor 11:14) − és ami ennél is megdöbbentőbb, magának Krisztusnak képében (Mt 24:23-24) jelenik majd meg. Az lesz az emberek általános véleménye, hogy Krisztus és angyalai egy fantasztikus világszéles megújulás élére álltak. Az egész mozgalom annyira lelkinek, annyira természetfelettinek fog tűnni, hogy egyedül Isten választottai fogják kikerülni a megtévesztést.

A választottak nem válnak a hitetés áldozataivá, mert ők szilárdan elutasítanak mindent, ami ellentétes a Szentírással.
A választottak nem válnak a hitetés áldozataivá, mert ők szilárdan elutasítanak mindent, ami ellentétes a Szentírással.

14. Miért nem válik Isten népe a hitetés áldozatává?

„Úgymint kik bevették az Igét teljes készséggel, naponként tudakozva az írásokat, ha úgy vannak-e ezek” (ApCsel 17:11). „Ha nem ezen ige szerint szólnak, ez azért van, mert nincsen világosságuk” (Ézs 8:20, az angol változat alapján).

Válasz:   Isten népe, miután komolyan tanulmányozta Isten könyvét, megismeri az igazságot, miszerint a holtak holtak és nem élnek. A holtak lelkei nem léteznek. Isten népe ezért el fog utasítani minden olyan csodatevőt és tanítót, akik azt állítják, hogy különleges világosságban, különleges csodatevő erőben részesültek azáltal, hogy kapcsolatba kerültek a holtak lelkeivel. Ugyanígy fogja Isten népe elutasítani azt az állítást − merthogy veszedelmesnek és hamisnak tartja azt −, miszerint a holtak valahol, valamilyen formában tovább élnek.

Mózes idejében azokat az embereket, akik azt állították, hogy rendelkeznek olyan hatalommal, amelynek segítségével érintkezhetnek a holtakkal, halálra kellett kövezni.
Mózes idejében azokat az embereket, akik azt állították, hogy rendelkeznek olyan hatalommal, amelynek segítségével érintkezhetnek a holtakkal, halálra kellett kövezni.

15. Mit parancsolt Isten Mózes napjaiban, mit kellett tenni azokkal az emberekkel, akik azt tanították, hogy a holtak élnek?

„És akár férfi, akár asszony, hogyha igéző vagy jövendőmondó lesz közöttük, halállal lakoljanak; kővel kövezzétek azokat agyon” (3Móz 20:27).

Válasz:   Isten határozottan meghagyta, hogy a varázslókat és más „igézőket” (akik azt állították, hogy kapcsolatba tudnak lépni a halottakkal) halálra kell kövezni. Ez mutatja, hogyan tekint Isten arra a hamis tanításra, miszerint a holtak élnek.

Isten országában senki nem lát többé halált. Sátán elpusztítása után halál nem lesz többé.
Isten országában senki nem lát többé halált. Sátán elpusztítása után halál nem lesz többé.

16. Vajon meg fognak-e újra halni azok az igaz emberek, akik feltámadnak a feltámadáskor?

„De akik méltókká tétetnek, hogy ama világot elvegyék, és a halálból való feltámadást…, meg sem halhatnak többé” (Lk 20:35-36). „És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az első elmúltak” (Jel 21:4).

Válasz:   Nem! Halál, bánat, sírás és gyász soha nem teszi be többé a lábát Isten országába.

A reinkarnáció nem lehetséges. Ugyanis Isten azt mondja, hogy mindenki, aki meghalt, akár jó, akár gonosz, a sírban nyugszik.
A reinkarnáció nem lehetséges. Ugyanis Isten azt mondja, hogy mindenki, aki meghalt, akár jó, akár gonosz, a sírban nyugszik.

17. A reinkarnációban való hit gyorsan és széles körben terjed. Biblikus ez a tanítás?

„Mert az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak; … és többé semmi részük nincs semmi dologban, amely a nap alatt történik” (Préd 9:7-8).

Válasz:   Az embereknek csaknem a fele a földön hisz a reinkarnációban − abban a tanításban, miszerint a lélek nem hal meg, hanem folyton-folyvást újraszületik, mindig valamely másik testben, az egymás után jövő nemzedékekben. Ez a tanítás mindazonáltal ellentétes a Szentírással.

A Biblia szerint
Halála után az ember: visszatér a porba (Zsolt 104:29), semmit nem tud (Préd 9:5), nem rendelkezik szellemi képességekkel (Zsolt 146:4), semmi közük nincs a földön történő dolgokhoz (Préd 9:6), nem él (2Kir 20:1), a sírban várakozik (Jób 17:13), eltűnik (Jób 14:1,2).

Sátán találmánya
A 11. és a 12. kérdés alapján kiderült számunkra, hogy Sátán fejéből pattant ki az a tanítás, hogy a holtak élnek. A reinkarnáció, a lelkekkel való „csatornázás” és érintkezés, a lelkek imádása és „a halhatatlan lélek” mind Sátán agyszüleménye, egytől-egyig azzal a céllal − tudniillik az emberek meggyőzésének szándékával, arról, hogy az ember a halálakor nem hal meg. Mihelyt az emberek elhiszik, hogy a halottak élnek, „ördögi lelkek tesznek nagy jeleket” (Jel 16:14), és azzal, hogy elhunyt emberek lelkeinek alakjába öltöznek, el tudják hitetni és félre tudják vezetni őket, szinte állandó jelleggel (Mt 24:24).


18. Hálás vagyok a Bibliának, amely a halál érzékeny témájában elmondja nekünk az igazságot.

Válasz:   


Gondolatébreszto kérdések

1. Nem ment a kereszten függő lator Krisztussal együtt a paradicsomba aznap, amikor meghalt?


Nem. A tény az, hogy vasárnap reggel maga Jézus is ezt mondta Máriának: „Nem mentem még fel az én Atyámhoz” (Jn 20:17). Ez azt bizonyítja, hogy Jézus nem ment fel a mennybe halálakor. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a bibliai szöveg központozása nem ihletett, hanem emberi szerkesztés. Lukács evangéliuma 23:43-ban a kettőspontot a „ma” szó után kell kitenni, nem pedig előtte, így a szakasz helyes olvasata ez lenne: „Bizony mondom néked ma: velem leszel a paradicsomban.” Azaz: „Mondom néked itt és most − amikor olybá tűnik, hogy senkit nem tudok megmenteni, amikor engemet is, mint egy közönséges gonosztevőt, megfeszítettek −, biztosítalak afelől, hogy velem leszel a paradicsomban.” Krisztus országa az Ő második eljövetelekor lesz felállítva (Mt 25:31), és akkor valamennyi kor valamennyi igaz embere egyszerre lép be abba (1Thessz 4:15-17), mégpedig akkor és ott és nem a halál bekövetkeztekor.

2. Nem beszél a Biblia „halhatatlan” lélekről?


Nem, halhatatlan lélekről sehol nincs említés a Bibliában. A „halhatatlan” szó mindössze egy ízben fordul elő a Bibliában, mégpedig Istennel kapcsolatban (1Tim 1:17).

3. A halál bekövetkeztekor a test visszatér a porba, a lehelet visszatér Istenhez. De hová távozik a lélek?


Sehová nem távozik. Egyszerűen megszűnik létezni. Két dolognak kell elegyedni ahhoz, hogy „létrejöjjön” a lélek: a test és a lélegzet. Amikor a lélegzet távozik, a lélek megszűnik létezni, mert az két dolog elegyedése. Amikor lekapcsolod a villanyt, hová megy a világosság? Sehová. Egyszerűen megszűnik létezni. Két dolog kell ahhoz, hogy létrejöjjön a világosság: egy villanykörte és elektromos áram. Ha a két dolog közül bármelyik nem áll rendelkezésre, nem lesz világosság. Ugyanígy van a lélekkel: ha a test és a lélegzet nem elegyedik egymással, lélek sem lehet. Olyan, hogy testetlen lélek, nincs.

4. Van, volt-e valaha bármi más jelentése a „lélek” szónak, mint az, hogy „élő lény”?


Igen. Jelentheti (1) magát az életet, vagy (2) az elmét, az értelmet. Függetlenül attól, hogy melyik a szándékolt jelentés, a lélek mindenképpen két dolog elegye (a testé és a lélegzeté), és a halál bekövetkeztekor megszűnik létezni.

5. Mi a magyarázata János evangéliuma 11:26-ban annak a kijelentésnek, hogy „aki csak él és hisz énbennem, soha meg nem hal”?


Jézus ezzel nem az első halálra utal, amit minden ember megízlel (Zsid 9:27), hanem a második halálra, amit csak a gonoszok szenvednek el, és amelyből nincs feltámadás (Jel 2:11, 21:8).

6. Máté evangéliuma 10:28-ban ez áll: „Ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik”. Nem azt bizonyítja ez az ige, hogy a lélek halhatatlan?


Nem, ez épp az ellenkezőjét bizonyítja. Ennek a versnek a második fele bizonyítja, hogy a lélek halandó. Ott ezt olvassuk: „Attól féljetek, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában”. A „lélek” szó itt életet jelent és az örök életre utal, amely ajándékban az igazak részesülnek az utolsó napon (Jn 6:54). Senki nem veheti el az örök életet, amivel Isten megajándékozza az embert.

7. Péter első levele 4:6-ban nem arról van szó, hogy az evangélium a holtaknak is hirdettetett?


Nem, itt arról van szó, hogy az evangélium hirdettetett (múlt időben) azoknak, akik holtak (jelen időben). Már halottak, de az evangélium akkor hirdettetett nekik, amikor még az élők között voltak.

8. Mi az igazság azokkal a lelkekkel kapcsolatban, akik Jelenések könyve 6:9-10 szerint az oltár alól kiáltoztak? Nem azt bizonyítja ez az ige, hogy a lelkek nem halnak meg?


Nem. Ez a kiáltás ugyanúgy jelképes, mint korábban Ábel vérének kiáltása (1Móz 4:10). A „lélek” szó embereket (vagy élő lényeket) jelent, akiket a hitükért öltek meg. Bizonyára senki nem gondolja úgy, akik meghalnak, szó szerint az oltár alatt tartózkodnak, miképpen azt sem gondolhatják az emberek, hogy az igazak azért könyörögnek Istenhez, hogy büntesse meg ellenségeiket. Az igazak épp hogy kegyelemért esedeznek ellenségeik számára, ahogy Krisztus is cselekedett a kereszten (Lk 23:34).

9. Nem arról beszél a Biblia egy helyen, hogy Krisztus elment és a pokolban levő elveszett lelkeknek is prédikált a keresztre feszítése és a feltámadása közötti időszakban?


Nem. A kérdéses bibliaszakasz (1Pt 3:18) szerint a „Lélek” prédikált (18. vers) Noé napjaiban azoknak az embereknek, akik akkor éltek (19-20. vers). A „tömlöcben levő lelkek” kifejezés azokra az emberekre utal, akik életét megkötözte a Sátán. (Lásd Zsolt 142:7; Ézs 42:6-7, 61:1; Lk 4:18.)


Kvíz kérdések

1. Hogyan beszél a Biblia a halálról? (1)


_____   Az alváshoz hasonlítja.
_____   Az élet egy másik formájába való átmenetnek nevezi.
_____   Megmagyarázhatatlan titoknak nevezi.

2. Mi az „lélek”, ami visszatér Istenhez? (1)


_____   Az ember igazi belső énje.
_____   A lélek.
_____   Az élet lehelete.

3. Hová kerül az az ember, aki meghal? (1)


_____   A mennybe vagy a pokolba.
_____   A sírba.
_____   A tisztítótűzbe.

4. Mi a lélek szó egyik jelentése? (1)


_____   Az ember lelki természete.
_____   Az ember halhatatlan része.
_____   Élő lény.

5. Meghalnak a lelkek? (1)


_____   Igen.
_____   Nem.

6. Mikor nyerik el az igazak jutalmukat? (1)


_____   Ebben az életben.
_____   A halál beálltakor.
_____   Krisztus második eljövetelekor.

7. Miért próbálja Sátán elhitetni az embereket azzal, hogy a halottak nem halottak? (1)


_____   Mert így hitelt adnak a csodáinak, el lesznek hitetve és elvesznek.
_____   Mert nagyon sajnálja őket.
_____   Csupán mert alávaló és gonosz.

8. Kikkel beszélgetnek valójában azok az emberek, akik a holtakkal „kommunikálnak”? (1)


_____   Halhatatlan lelkekkel.
_____   Szent angyalokkal.
_____   Az elhunytak színét magukra öltő gonosz lelkekkel.

9. Hogyan szólt Isten parancsa Mózes napjaiban azokra vonatkozóan, akik azt tanították, hogy a halottak élnek? (1)


_____   Pappá kellett őket tenni.
_____   Ki kellett őket tüntetni a bölcsességükért.
_____   Az ilyeneket meg kellett ölni.

10. Hogyan győződhet meg az ember arról, hogy igaza van és jó úton jár? (1)


_____   Kérni kell Istent, hogy adjon különleges jelet a mennyből.
_____   Ha azt teszi, amit a lelkész mond neki.
_____   Ha alaposan és imádságos szívvel tanulmányozza a Bibliát és követi azt.

11. Mi történik az emberrel, amikor meghal? (1)


_____   Lelke (vagy szelleme) tovább él.
_____   Továbbra is látja az élőket és képes érintkezésbe lépni velük.
_____   Mindenestül meghal: a test és a lélek egyaránt megszűnik létezni, és semmilyen kapcsolatfelvételre az élőkkel nincs mód.

12. Bizonyítékul szolgálnak-e a csodák arra, hogy egy dolog Istentől van? (1)


_____   Igen. Egyedül Isten képes a csodákra.
_____   Nem. Az ördög is képes nagy csodákat tenni.

Free Bible School

Bible School
Enroll in our Free Online Bible School Today!
Start your first lesson now!


Christian Hymns



Freebie!

Ultimate Resource
Request your free book, Ultimate Resource, today and learn how to study the Bible
Get It Now!


Back To Top